A mai világban, amikor szinte mindenhol beszerezhetők a világmárkák, elérhetők és nyomon követhetők a divatvilág trendjei, és stylist segítségével bárki megalkothatja az önmagára szabott image-át, a bőrápolás különösen fontos helyet foglal el a szépségápolás világában.
Az életkor meghosszabbodásával a nők örök fiatalság utáni vágya is növekedett. Talán soha nem voltak annyira fontosak, és oly mértékben elérhetőek az orvostudomány fejlesztései, mint most. Joggal jelenthetjük ki, hogy bőrünk állapota, annak fiatalon, frissen tartása, jól ápoltsága kifejezi a világban elfoglalt helyünket.
Ezért különösen fontos számomra, hogy szakmai tudásomat folyamatosan frissítsem, új termékcsaládokkal, technológiákkal ismerkedjem meg, szakmai fórumokon, továbbképzéseken vegyek részt, és vendégeim számára évről évre az elérhető legjobb minőséget nyújtsam..
Bízom benne, hogy a szépségápolás, amit a kozmetikámban közvetítek, megtalálja a közönségét, és hogy azok a nők, akik hozzám hasonlóan vélekednek az életről, a szépségről, ugyanolyan lelkesedéssel élnek a tudomány és a kozmetika fejlesztéseivel, amilyennel én alkalmazom őket vendégeim elégedettségére.